Idézetek a tiszteletről

“Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát.” (Tatiosz)

“A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek.” (Tatiosz)

“Az elődök tisztelete és emléküknek megbecsülése az alapja a családszeretetnek és egyszersmind a hazafiságnak is.” (Eszterházy Péter)

“Mindig legyél tisztességes! Ez majd sok embernek örömet okoz, a többi pedig megdöbben.” (Mark Twain)

“A kötelék, mely igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.” (Richard Bach)

"Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi" (Példabeszédek 29,23)

A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz,

a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, (Róma 12,10)

"Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek." (1Péter 2,17)

Idézetek a bizalomról

“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)

Nagy dolog hinni magadban, és még nagyobb hinni a többiekben.” (Tatiosz)

“Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít. A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.” (Márai Sándor)
“Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség, és a tragikum hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért. És szerencsére, ha éppen nincs keksz akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében, vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban, vagy egy szerető ölelésben, vagy mások vigasztalásában.”
(Stranger Than Fiction/Felforgatókönyv)
“Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.” (Seneca)
“De ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.” (Seneca)
“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.”
(Walter Anderson)
“A gyanú megbetegít, a bizalom meggyógyít.” (tuvai közmondás)
„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!” (Ralph Waldo Emerson)
“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.” (Ernest Hemingway)
“Mennyivel többször szólal meg az emberismeret úgy: Vigyázz, mert ismerlek! - mint így: Ne félj, mert ismerlek!” (Osvát Ernő)
“Amit eddig láttam arra tanított, hogy bízzak a Teremtőben annak ellenére is, amit még nem láttam.” (Ralph Waldo Emerson)
“A csendes feszültség nem bizalom, csupán visszafojtott aggodalom.”
(Linda Dillow)
„Isten létében hinni ezt jelenti: nem érvek előtt hajolok meg, amelyekkel vagy egyetértek vagy nem, hanem egy személy előtt, aki bizalmamat kéri.” (C.S. Lewis) 

Idézetek a szeretetről

„Minden igazi szeretet a Földön Isten műve, s csak annyiban a miénk, amennyiben a szeretet bennünk az Övé.” (C.S. Lewis)

„Krisztus nem azért halt meg értünk, mert ezt mi megérjük vagy megérdemeljük, hanem mert Ő szeretet, s nem tud másként cselekedni.” (C.S. Lewis)

„A közöny, nem a gyűlölet a szeretet legveszélyesebb ellensége.” (C.S. Lewis)

„Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul, és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni.
Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz” (C.S. Lewis)

Ha Igaz Szeretetet akarsz, tudnod kell megbocsátani. Adam Jackson

Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek vagy valaminek, akkor feladni nem lehet alternatíva. Az elkötelezettség különbözteti meg a felszínes kapcsolatot a tartós kapcsolattól. Adam Jackson

Ha szeretsz valakit vagy valamit, akkor engedd szabadon. Ha visszatér hozzád, akkor a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd. Adam Jackson

Ki kezdeményezzen?

Sokan úgy tartják, hogy ez a fiúk feladata. Vajon miért alakult ez így? A lányok nem szeretnek kezdeményezni, vagy nem tudnak, vagy a fiúknak ez nem tetszik? Esetleg találunk a Bibliában valami egyértelmű utasítást ezzel kapcsolatban? Érdekes, hogy egyetlen egy bibliai verset sem találunk erről. Sőt arról sem, hogyan kell együtt járni, kinek kell az első lépést megtenni, mit tehet egy lány és mi a fiúk feladata. Lehet, hogy ez nem volt kérdés a Biblia korszakaiban? Lehet, hogy ezen a területen sokkal erősebbek a kulturális hatások, mit amennyire ennek tudatában vagyunk? Miért nem tanít erről a Biblia szinte semmit?

Talán azért, mert egy párkapcsolat minőségét nem az határozza meg, hogy ki tette az első lépést a másik felé. Egy jól működő kapcsolatban mindkét fél önként és dalolva van benne. Másrészt, mihelyst kimondjuk, hogy a lányok nem kezdeményezhetnek, máris felvetődik a következő kérdés, hogy mi számít kezdeményezésnek? Ha rámosolygunk valakire, az már annak számít, vagy csak az, ha nyíltan megmondjuk neki, hogy „jó vagy nálam”? Biztos mindenki számára ismerősek azok a helyzetek, amikor egy lány kitalál valami jó kis ürügyet csak, hogy beszélgethessen azzal a sráccal, aki tetszik neki.

Valószínűleg sok lány számára ismerős a fenti példák ellenkezője is, amikor csak azért, hogy még véletlenül se legyünk kezdeményezők, messziről elkerüljük az illető srácot. Órákat agyalunk azon, hogy felhívjuk-e vagy sem, nehogy azt gondolja, hogy nyomulunk, pedig ő az egyetlen, akitől választ kaphatnánk egy teljesen semleges kérdésre. Tényleg ilyen nagy jelentősége van annak, ki teszi az első lépést? Azt hiszem, nincs.

Ezek szerint a lányok is bátran kezdeményezzenek? Ezt azért nem mondanám. A Biblia ugyan nem beszél erről, de arról igen, hogy a nők és férfiak között van különbség. A különbség pedig érinti az alapvető vágyainkat is. A legtöbb nő szívében ott van a vágy arra, hogy valaki kész legyen küzdeni érte. A legtöbb férfira pedig az igaz, hogy szívesen megküzd magával vagy a körülményekkel, ha tetszik neki egy nő. Ha felcseréljük a szerepeket, megfosztjuk magunkat attól, amire a szívünk mélyén vágyunk.

De biztos vannak kivételek, talán több is, mint gondolnánk.

Tehát ne kezdeményezzenek a lányok? A kezdeményezés bizonyos formáit senkinek sem ajánlanám, és van olyan lány, akinek azt mondanám, legyen kicsit visszafogottabb, mert a viselkedése annyira rámenős, hogy azzal csak megrettent másokat. De ismerek olyan lányokat is, akiknek meg azt mondanám, hogy legyenek egy kicsit nyitottabbak, és ne féljenek attól, hogy még véletlenül ők teszik meg az első lépést.

Nem hiszem, hogy a lányoknak át kellene venni a kezdeményezést fiúktól. Viszont sokat tudnak segíteni a bátorító viselkedésükkel.

Ez talán ott kezdődik, hogy hogyan gondolkodunk a másik nemről. Ugyanis, ha valakinek negatív véleménye van a fiúkról, az meglátszik a viselkedésén. Lehet, hogy ez a hozzáállás a rossz tapasztalatokon alapszik, de nem érdemes általánosítani "a fiúkról", és tüskéket növeszteni, mert senki sem szereti megszúrni az ujját.

Biztos vannak olyan fiúk, akiknek tetszenek a magabiztos, határozott lányok, de a legtöbb fiút megrémítik. Lehetünk azonban határozottak úgy is, hogy közben kedvesek maradunk. A határozott véleményét úgy is elmondhatja az ember, hogy közben megengedi a másiknak, hogy ő mást gondoljon, és ez a férfiaknak különösen fontos.

Nem fogják a fiúk rossz néven venni, ha beszélgetést kezdeményezünk, ha kérdéseket teszünk fel nekik (persze nem kell vájkálni senkinek a magánéletében), de figyeljünk oda, hogy vajon ő is kérdez-e, vagy csak udvariassági köröket fut? Ha nem igazán érdeklődik irántunk, akkor nem érdemes strapálni magunkat, ugyanis ha egy fiúnak tetszik egy lány, akkor minél többet meg akar tudni róla. Ugyanakkor vannak olyan kedves, udvarias fiúk, akik érdeklődőbbek az átlagnál, ezért nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy jót beszélgettünk valakivel.

Ha már kezdeményez valaki felénk, de az illető nem szimpatikus nekünk, akkor is építhetjük a másikat. Visszautasíthatunk úgy is valakit, hogy közben értékeljük a bátorságát, és nem vesszük el egy életre a kedvét attól, hogy a jövőben más felé is közeledjen.

Végül, ne feledjük, egy jól működő kapcsolatban mindkét fél önként van benne, függetlenül attól, ki tette az első lépést. De bárki is volt a kezdeményező, adjon szabadságot a másiknak igent vagy nemet mondani, és legyen kész a választ elfogadni.

Konfliktuskezelés

Sokan sokféleképpen igyekeznek feloldani a konfliktusaikat. Vannak, akik egyfolytában hangos vitát folytatnak egymással. Vannak, akik mindent a szőnyeg alá söpörnek, és vannak párok, akik mindkét módszert gyakorolják. Az én definícióm szerint egy konfliktus akkor van megfelelő módon kezelve, ha mind a ketten visszaálltak érzelmileg ugyanarra a szintre, ahol voltak, vagy még mélyebben ragaszkodnak egymáshoz.

Minden egyes konfliktus, amit nem megfelelő módon kezeltek, éket ver a kapcsolatba. Minden egyes konfliktus, amelyhez a végén negatív érzés kötődik, előbb-utóbb felszínre fog törni, és egy másik konfliktust fog eredményezni, vagy rossz reakciót fog erősíteni. Mindenesetre gyengíteni fogja az egymás iránti ragaszkodást.

Nézzünk meg néhány hasznos tanácsot, amelyekkel megerősíthetjük a kapcsolatainkat a konfliktusokon keresztül.

- Az első és legfontosabb tanács, amit a Bibliában találhatunk, hogy ne aludjunk el egymás iránti haraggal a szívünkben! Tudom, hogy ez nem mindig lehetséges, de lehet arra törekedni, hogy minél előbb megoldjuk a problémát!

- Néha időre van szükségünk ahhoz, hogy feldolgozzuk a saját érzéseinket. Nagy segítség a másiknak, ha ezt ilyenkor meg is mondjuk neki, és nemcsak úgy otthagyjuk őt mérgesen!

- A lehető legjobbat feltételezzük a másikról, egészen addig, amíg az ellenkezője ki nem derül!

- Jobb kérdezni, mint kitalálni, hogy a másik mit miért tett! Ez még azokra az esetekre is igaz, amikor úgy érzzük, hogy már nagyon jól tudjuk a választ.

- Ha a másik olyat tett, ami rosszul esett nekünk, akkor érdemes a saját érzéseinkről beszélni, arról, amit a másik viselkedése belőlünk kiváltott, nem pedig a másik személyét kritizálni, vagy minősíteni! (Pl. nem mindegy, hogy azt mondjuk: „nagyon agresszív vagy”, vagy azt, hogy „tegnap nagyon agresszíven viselkedtél”.)

- Ne használjuk a „te mindig”és a „te soha” kifejezéseket! Biztos nem igaz, hogy „mindig” vagy "soha". Ehelyett érdemes konkrétan megmondani, hogy mikor viselkedett bántóan.

- Nagyon fontos a megfelelő hely és a megfelelő körülmények! Ne beszéljetek meg fontos dolgokat, amikor a másik fáradt, éhes, fázik, vagy szenved valamitől fizikailag. Elég kevés olyan dolog van, ami nem várhat egy kicsit.

- Ha már sikerült mások előtt összevesznünk, akkor megpróbálhatunk előttük kibékülni is, de sokkal jobb a nézeteltéréseket négy szem közt rendezni. Ne oktassuk ki egymást mások előtt!

Konfliktust kezelni csak akkor lehet eredményesen, ha az ellentét nem kibékíthetetlen. Kibékíthetetlen ellentétek főleg az alábbi három forrásból fakadnak:

Értékrendbeli különbségek

Például az egyik fél lusta, és elfogadható számára, hogy a mások tartsák el, míg a másik számára ez elfogadhatatlan viselkedés.Egyikük számára elfogadható, hogy szeretőt tartson, a másik számara nem. Egyikük szórja a pénzt, a másik meg garasoskodó.

Személyiségbeli szélsőségek

Például az egyik fél otthonülő, a másik meg bulizós, társasági ember.

Életvitelbeli különbségek

Például az egyik számára elfogadhatatlan, ha valaki iszik, a másik meg szeret alkoholt inni. Az egyik olyan munkát szeretne, ahol sokat utazhat, míg a másik nem szeret egyedül lenni.

Ha még nem vagytok házasok, de a fenti különbségek nyilvánvalóak, akkor jobb, ha szakítotok, akkor is, ha nagy a szerelem, mert a szerelem elszállhat, de a konfliktus megmarad.

Végül, ne feledjük, hogy a konfliktus minden kapcsolat része, mivel nem láthatunk mindig mindent ugyanúgy. A kérdés az, hogy hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Lesznek elsőre rosszul kezelt konfliktusaink is, de ezek is megoldhatók, ha tudunk bocsánatot kérni, adni és elfogadni.

A konfliktusok és megfelelő kezelésük nem pusztán olyasmi, amit túl kell élni, hanem éppen általuk válhatunk valódi emberekké, és kapcsolataink éppen általuk mélyülhetnek el.

Bizalom

Mit is jelent a bizalom?

Eszünkbe juthatnak olyan kifejezések, mint a hit, a hűség, a felelősségtudat, a következetesség, a szavahihetőség és a becsületesség.

Nem is olyan könnyű tehát meghatározni! Eszünkbe juthatnak még ilyen mondatok is:

Elhiszem, hogy a másik megteszi, amit ígért.

Meg vagyok győződve arról, hogy képes megtenni.

Várok még, mert azt ígérte, hogy eljön.

A Pallas nagylexikonban ezt találjuk:

"A magyar a bizalmat valami dologba, emberbe «veti», mint a magot a földbe, hogy teremjen, mint a horgot a halnak, hogy megfogja. A bizalom hit, hogy valakiben vagy valamiben nem csalódunk, a bizonyosság előlegezése véletlen körülményekkel s a jövővel szemben. Inkább érzelmen alapszik, mint pusztán értelmi okokon."

Az Értelmező szótár pedig a következőképpen határozza meg: “Valakinek az olyan személyre irányuló érzése, akinek becsületességéről, helytállásáról, jó képességeiről, szándékainak helyességéről, segítőkészségéről meg van győződve.”

Tom Marshall definíciója azonban így hangzik: "A bizalom egy olyan állapot, amelyben az ember önként függő helyzetbe hozza magát valakivel, valamilyen cél vagy végeredmény eléréséért."

Tehát valakiben bízni annyit jelent, mint kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, mert az, hogy mi fog történni, már nem csak rajtunk múlik, hanem a másikon is. Ez egy kicsit félelmetesnek hangzik, pedig ha belegondolunk, nap mint nap megbízunk másokban, például amikor vásárolunk a boltban, vagy amikor átmegyünk egy autó előtt az úton stb. Bizalom nélkül az élet elképzelhetetlen lenne.

A bizalom döntés, amit az ember önként hoz meg, mert senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy megbízzon egy másik emberben. Ha valaki becsapott minket, akkor utána hiába követeli tőlünk, hogy bízzunk benne a történtek ellenére is, ez nem fog menni.

Mivel a bizalom döntés, ezért egy adott pillanathoz kötődik, ahhoz a pillanathoz, amikor megfontoltan – vagy éppen megfontolatlanul – úgy döntünk, hogy elhiszzük azt, amit a másik nekünk megígér. Másrészt a bizalom olyasmi, ami – egy jól működő kapcsolatban – folyamatosan erősödik, ahogy az idők során sokféle helyzetben megtapasztaljuk a másik fél megbízhatóságát.

Főleg a párkapcsolatokban, de időnként másfajta kapcsolatokban is előfordul, hogy túl gyorsan, tapasztalatok nélkül szavazunk valakinek túl nagy bizalmat. Ilyenkor a csalódás veszélyének tesszük ki magunkat. Minél nagyobbat csalódunk egy párkapcsolatban, annál nehezebb lesz újra bizalmat szavazni nem csak annak, aki fájdalmat okozott, hanem bárki másnak is.

A bizalom tehát tulajdonképpen arról szól, hogy nem készítünk terveket arra az esetre, ha a másik cserbenhagyna. Az a lehetőség, hogy ez megtörténjen, a mi kockázatunk, mert ha csalódnunk kell másokban, az mindig fájdalommal jár. Valaki másban bízni tehát annyi, mint sebezhetővé válni. Sokak számára éppen ez teszi olyan nehézzé a bizalmat! Időnként ilyen mondatokat hallani: "Én senkiben sem bízom, csak magamban." Akik így gondolkodnak, azok valószínűleg megtapasztalták azt, hogy valaki visszaélt a bizalmukkal. A sebezhetőség a bizalom ára, és ez bizony nagyon nagy ár lehet, ha nem a megfelelő emberben bíztunk. Erre utal az alábbi vallomás is:

"Megbízni valakiben: ez valóban őrületre valló dőreség!'

(Pirandello)

A bizalom természetéhez tartozik a „mindent vagy semmit” elve. Ha egyszer a bizalom megsérül, nagyon nehéz helyreállítani. Rendkívül törékeny. Ha egyszer csalódunk valakiben, akkor nagyon nehéz lesz elhinni, hogy nem fog nekünk újra fájdalmat okozni. A helyreállításhoz mindig megbocsátásra és időre van szükség, időnként nem is kevésre.

"A kötés, ha egy szeme leszalad, egészen felbomlik. Hogy emlékeztet a bizalomra!"

(Osvát Ernő)

Miért van mégis szükségünk a bizalomra?

"Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot."

(Walter Anderson)

Gondoljunk bele, milyenek lennének a kapcsolataink bizalom nélkül! Állandó rettegés, félelem és egymás ellenőrizgetése... Megfosztanánk magunkat attól a felszabadultságtól, amitől az életet élvezni lehet! Mindenki igényli, hogy bízzanak benne, és hogy legalább egy ember legyen, akire számíthat, aki megbízható barát vagy társ.

De nézzük meg az érem másik oldalát is! Annak, aki bízni akar másokban, annak magának is megbízhatónak kell lennie! És aki nem megbízható, az másokról is nehezen fogja azt feltételezni, hogy ők megbízhatók. Az, hogy mindig megbízhatók legyünk, és sose okozzunk másoknak csalódást, nem is olyan könnyű feladat! Hajlamosak vagyunk a pillanat hevében olyasmit is megígérni, amit később megbánunk, és már nem akarunk teljesíteni. Időnként pedig egyszerűen megfeledkezünk arról, mit megígértünk valakinek.

"Keresztyén az, aki megbocsátja a másiknak a szinte megbocsáthatatlant, mert Isten is ezt teszi velünk, mindnyájunkkal. " (C. S. Lewis)

Nincs tökéletesen megbízható ember, és a kapcsolatainkban elő fog fordulni, hogy csalódunk a másikban, mert például elfelejtett valamit, ami nekünk fontos volt. Ilyenkor van szükségünk arra, hogy meg tudjunk bocsátani. Erre Isten képessé is tud tenni minket, ha már tapasztaltuk az Ő megbocsátását.
Ez azt is jelenti, hogy ha megbocsátjuk a másiknak, hogy becsapott minket, akkor újra fogunk tudni bízni benne? Nem feltétlenül. Ez nagyon függ attól, hogy a másik hogyan reagál, mit mond, mit ígér, és hányszor fordult már elő, hogy hasonló helyzetben cserben hagyott. Előfordulhat, hogy nem szavazunk bizalmat a másiknak, mert erre semmi okot nem adott. Ha nagyon megbízhatatlan emberről van szó, akkor ha minden úgy megy tovább, mintha semmi sem történt volna, csak abban erősítjük meg, hogy nem kell változnia, és ezzel újabb fájdalomnak tesszük ki magunkat. Az is előfordulhat azonban, hogy második esélyt adunk a másiknak, hogy hiszünk abban, hogy  képes változni, és ezt ki is fejezzük neki.
Most nézzük, mi van velünk! Mi mennyire vagyunk megbízhatóak? Mit tehetünk azért, hogy növekedhessünk ezen  a területen?
Olyan korban élünk, amikor az emberek könnyen ígérgetnek, mert "Annyira nem lehetünk szegények, hogy meg ne ígérjük" – szokták mondani. Ez is, mint más rossz szokás, ragadós. Ha szeretnénk megbízhatóbbak lenni, akkor érdemes megfontoltabban ígérgetni, és amíg komolyan nem gondoljuk, hogy meg is fogjuk tenni a dolgot, inkább ne ígérjük meg. Kevesebb ígéret: kevesebb csalódás!
Ha megígértünk valamit, akkor viszont tartsuk magunkat ahhoz, még akkor is, ha ez már kényelmetlen, áldozatokkal jár, vagy csak nincs hozzá kedvünk! Talán segít, ha arra gondolunk, hogy Isten is teljesíti az ígéreteit, és tud nekünk erőt adni ahhoz, hogy mi is így viselkedjünk másokkal.

Előfordulhat, hogy könnyelműek voltunk, és mégis megígértünk valamit, amit nem tudunk, vagy nem akarunk teljesíteni. Azt hiszem, ilyenkor az őszinteség és a bocsánatkérés a legtisztességesebb megoldás.

Osvát Ernő a bizalmat a kötéshez hasonlította: ha egy szem leszalad a tűről, az egész pulóver lebomolhat. Tapasztalatból tudom, hogy ez megtörténhet, de a leszaladt szemeket fel is lehet venni, el lehet varrni, nem kell egy leszaladt szem miatt az egész pulóvert kidobni! Hiszem, hogy ez igaz a kapcsolatokra is. Bár nincsenek tökéletesen megbízható emberek, és mi magunk sem vagyunk azok, csak mert egyszer csalódtunk, még nem kell csatlakoznunk a mindenki felé bizalmatlan emberek táborához.

Egymás megértése

Johanna, a kislányom, 10 hónapos. Időnként csak ülünk egymással szemben, és „sírunk”, mert nem értjük, hogy a másik mit szeretne. Szavak nélkül szegényke sokszor kerül ebbe a helyzetbe, ez a picik szinte természetes, mindennapi élménye. A probléma azonban később a beszéddel is mintha csak részben oldódna meg. Mind átéltük már, hogy értjük a másik szavait, de hogy „mit akar mondani”, arról fogalmunk sincs. Életünk legnehezebb pillanatai is éppen azért olyan nehezek, mert úgy érezzük, hogy nincs senki, aki megértene minket.

            Minden emberben ott van a vágy arra, hogy valaki megértse, mit gondol, mit érez.

Amikor találunk valakit, aki őszintén meg akar minket érteni, és látjuk rajta, hogy tényleg érti, mi zajlik bennünk, azonnal megszabadulunk attól a kény­­szertől, hogy mások előtt „igazoljuk” a viselkedésünket, a vélemé­nyünket, önmagunkat.

Miért vágyunk erre ennyire? A Biblia szerint nem jó az embernek egyedül, és ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy nem jó az embernek, ha nincs senki, aki megértené, aki tudná, mit érez. Isten a saját képmására teremtett minket, és mivel Ő a kapcsolatok Istene, a saját képmására teremtett ember sem létezhet kapcsolatok nélkül. Sem az Istennel, sem a másokkal, sem az önmagával való kapcsolat nélkül, azaz istenismeret, emberismeret és önismeret nélkül.

Mások megismerése önismerethez is vezet, sőt, csak azok vannak tisztában önmagukkal, akiknek megfelelő számú, mélységű és őszinte kapcsolatuk van. E nélkül képtelenség saját magunkat helyesen értékelni, a saját gondolkodásmódunkat, döntéseinket megérteni! A félelmeink, a sebeink, a bűntudatunk börtönőrökké válhatnak, amelyek bezárnak minket egy sötét cellába. Amikor azonban találunk valakit, aki megért minket, azt vesszük észre, hogy a cellának nincsenek falai, és a börtönőr fegyvertelen. Megértve lenni kész felszabadulás!

Ha ennyire fontos számunkra a megértés, miért van az, hogy emberek képesek hosszú időn át úgy élni egymás mellett, hogy nem sikerült egymást megismerniük és megérteniük?

Az egyik fő ok abban rejlik, hogy legalább olyan erősen vágyunk a szívünk mélyének elrejtésére, mint amennyire szívünk kitárására, a megértésre. Még saját magunknak sem mindig tetszik ugyanis az, amit ott legbelül néha felfedezünk. És ha nekünk nem tetszik, akkor biztos másoknak sem fog, tehát jobb, ha meg sem mutatjuk nekik! Így aztán a félelem, hogy visszautasítanak, ha megtudják, milyenek is vagyunk valójában, visszatart minket az őszinte kommunikációtól.

A másik fő ok az a szintén kellemetlen tény, hogy erősebb bennünk a vágy az iránt, hogy mások minket megértsenek, mint hogy mi akarjunk másokat megismerni és megérteni. Mások megértése ugyanis – valljuk be! – időt és erőt követel tőlünk, ezt az áldozatot pedig nem mindig vagyunk készek és képesek meghozni. Így aztán sokszor megelégszünk az előítélettel.

Még ha őszintén törekszünk is arra, hogy megértsük egymást, előfordul, hogy félre értjük a másikat. Ennek oka a különbözőségünkben rejlik. Férfiak vagy nők vagyunk, ami már önmagában számos lehetőséget ad a félreértésre. Különböző a személyiségtípusunk, például egyesek extrovertáltak, azaz kifelé fordulók és alapvetően közlékenyek, míg mások introvertáltak, azaz befelé fordulók és nehezebben nyílnak meg mások előtt. Végül, rendszerint eltérő a családi hátterünk, a kulturális szokásaink, az értékrendünk, a világnézetünk és az istenképünk is. Tehát nincs mese, nem látunk a másik fejébe, ezért kommunikálnunk kell – és nem is akárhogyan!

A kommunikációt és így egymás megértését különösen megnehezíti, ha például mindig megpróbáljuk kitalálni, a másik mit miért mond, vagy tesz, ahelyett, hogy nyíltan rákérdeznénk. Ez a hétköznapi rövid, nem túl személyes kapcsolódások (bolt, utazás, munkahely stb.) során természetes és hasznos módszer lehet, mert pótolja a „rendes” kommunikáció számunkra hiányzó részét. Káros lehet azonban, ha megengedjük, hogy minden kapcsolatunkban (barátság, házasság) átvegye magának a kommunikációnak a helyét. Ilyenkor ugyanis vagy azt várjuk el, hogy mások találják ki a mi gondolatainkat, amit „valójában” elvárunk vagy közölni akartunk, vagy ellenkezőleg, mi keresünk minden áron valami „mögöttest” a másik viselkedésében. Azaz nem kommunikálunk, hanem manipulálunk, vagy azt kommunikáljuk, hogy a másikat manipulatívnak tartjuk. Mindkét „stratégia” mérgezi a bizalmat, így gátolja a másik megismerését és a megértést!

            Ugyancsak gyakori hiba, hogy nem vagyunk tisztában azzal, néha mennyire másként éljük meg a valóságot. Ahelyett, hogy megbeszélnénk azt, ami zavar minket barátunk  szavaiban és viselkedésében, más emberekkel szerzett tapasztalataink alapján levonjuk a magunk következtetéseit. Ezek persze gyakran hibásak, és oda vezetnek, hogy a másikat félreértjük, félreismerjük. A férjem például annyira a jelenben él, hogy gyakran elfelejti, mit is fogok másnap csinálni; számomra ez „azt jelenti”, hogy őt nem érdekli az, ami nekem fontos – pedig csak feledékeny, és időnként a saját programjaira is nekem kell emlékeztetnem. Tehát az évek alatt megismertem őt (azaz tudom, hogy milyen), de ez a tulajdonsága időnként elég fárasztó (azaz már megértem őt, de néha nehezen fogadom el, hogy ilyen). A megértés tehát fontos, de önmagában nem elég. Szeretet, tisztelet és is bizalom kell hozzá.

Gyakran megesik, hogy párok szakítanak egymással, mert úgy mond már megismerték egymást, és unalmassá vált a kapcsolatuk. Úgy érzik, hogy minden mondatát be tudnák fejezni a másiknak, és már semmi újat nem tudnak mondani egymásnak. Valljuk be, a napi rutin az emberből mindig ugyanazokat a bejáratott funkciókat hívja elő, és a hétköznapoktól ő maga is hétköznapivá, megszokottá, kiismertté válik. Ezért is van szükségünk az ünnepekre, a nekünk valamiért „valóban különleges” napokra vagy akár a teljes életmódváltásra, tehát hogy ne csak időnként ki-, hanem újra meg újra át is kapcsoljunk. Ilyenkor nem a megszokott módon „működünk”, és más, új oldalunkat is megmutathatjuk – illetve „jól ismert” párunkat, barátunkat is más, új oldaláról ismerhetjük meg. Az új kihívások, feladatok, érdekes, izgalmas dolgok az embert is kihívássá, érdekessé, izgalmassá tudja tenni.

A szeretet

Könyvek és filmek garmadája szól a szeretetről, mégsem unjuk meg ezt a témát, annyira fontos része az életünknek. Rengeteg író, költő és gondolkodó megfogalmazta már mi a szeretet, és miért fontos. C. S. Lewis így ír róla:

„Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul, és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni. Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz.”

Vannak, akik számára a szeretet csak érzelem. Szeretnek, mert per pillanat úgy érzik, hogy a másik szerethető. Nagyon jó, amikor ránk tör a nagy érzelem: „Annyira szeretlek!”, de ha csak addig szeretünk valakit, amíg az érzéseink ezt támogatják, az első komolyabb konfliktusnál fel fogjuk adni. Egy jól működő kapcsolat esetében a szeretet az érzelmeknél sokkal több: elhatározás, hogy a másik érdekeit tartjuk szem előtt, az ő javát keressük még akkor is, ha ehhez nekünk áldozatot kell hoznunk. Amikor azt érezzük, hogy szeretünk valakit, az nagyon jó érzés, de csak érzelmi reakció a másik személyére és viselkedésére, ami azonban megváltozhat, és ezért az érzéseink is változnak. A kapcsolatainkban ennél többre van szükség: arra a döntésre, hogy a másikat akkor is szeretem, ha nem úgy viselkedik, ahogy nekem tetszik, vagy ha éppen nem vagyok eltelve iránta pozitív érzésekkel.

Valószínűleg Istennek sem mindig tetszik az, ahogyan viselkedünk, mégis szeret minket. Ez a tény azonban nem pusztán „követendő példa”, amely előttünk lebeg (és amit sosem érünk el), hanem olyan személyes élménynek kell lennie, amely – ha elég sokszor és elég mélyen érintett meg minket, akkor – az akaratunkat mozgósítja. A szeretethez tehát lelki erő kell, mert ha az érzéseink nem segítenek, akkor önmagunkkal kell szembeszállni ahhoz, hogy képesek legyünk rá.

A probléma az, hogy mindannyian „a tökéletes szeretetre” vágyunk: hogy minket így szeressenek. Erre azonban csak Isten képes. Ha emberektől is ezt várjuk el, akkor olyan elvárást támasztunk velük szemben, amelynek képtelenek megfelelni, és biztos csalódni fogunk bennük. Nem is csoda: mi talán meg tudnánk felelni ilyen elvárásnak?

Tom Mashall szerint a szeretettel kapcsolatban két súlyos hibát szoktunk elkövetni. Az egyik, hogy bizonyos típusú kapcsolatainkból eleve kizárjuk. Ilyen pl. az üzleti kapcsolataink, mondván, hogy az üzlet az csak üzlet. A másik hiba, hogy bizonyos kapcsolatainkban minden bajt a hiányával akarunk magyarázni, mondván: Ez azért van, mert nem szeret eléggé… pedig lehet hogy csak nem tisztelem eléggé, nem bízom benne stb. Ezt a hibát főleg a szülő-gyerek és a férj-feleség kapcsolatában követjük el.

„Ha szeretsz valakit vagy valamit, akkor engedd szabadon. Ha visszatér hozzád, akkor a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd.” (Adam Jackson)

A legtöbben valószínűleg nem érzünk különösebb szeretetet önmagunk iránt. Mégis gondoskodunk magunkról, megadjuk magunknak azt, amire testünknek-lelkünknek szüksége van. A Biblia arra szólít fel minket, hogy úgy szeressünk másokat, mint saját magunkat. A szeretetünk tehát nem csupán érzelmekben nyilvánulhat meg, hanem sok másban is. Lássunk rá néhány példát!

Szeretünk, amikor gondoskodunk valakiről, jóságosak vagyunk iránta, nagyvonalúak vagyunk vele, vagy amikor egyszerűen kedveljük a másik embert. Ez utóbbi talán a szeretet legkellemesebb oldala, mert azt az örömet és élvezetet fejezi ki, amit a másik ember jelenléte vagy társasága jelent a számunkra. Akkor is szeretünk, amikor megbocsátunk a másiknak. Egyetlen kapcsolat sem maradhat életben a megbocsátás nélkül, amely véget vet a rosszallásnak, a hibáztatásnak, és a vétkest is felszabadítja a bűntudat alól. Kegyelemből fakad, mivel az, aki megbocsát, lemond a bosszúhoz való jogáról. Miért tenne ilyet bárki is, ha nem szeretetből?

A szeretet kifejezésének több formája is létezik. Kifejezhetjük szavakkal, ajándékokkal, érintéssel, azzal, hogy időt töltünk a másikkal, vagy azzal, hogy megteszünk neki egy szívességet. A különböző kifejezési módok közül mindenkinek van kedvence, amiből a leginkább érzi, hogy szeretik, és ezért ő maga is ezen a módon igyekszik kifejezni mások iránt a szeretetét. Ez persze nem mindig működik: mások néha azért nem érzik, hogy szeretjük őket, mert nem az ő „szeretetnyelvükön” beszéltünk. Mi a megoldás? A kommunikáció!

Tisztelet

Mit is jelent a tisztelet?

Tom Marshall megfogalmazása szerint a másik ember értékének, méltóságának elismerése, amit sokféle formában ki lehet fejezni. Tisztelhetünk valakit a teljesítményéért, a jelleméért, vagy egyszerűen csak azért, mert ember.

A Biblia szerint minden ember értékes, mert Isten ilyennek teremett minket. Ezt az értéket nem kiérdemeltük, hanem Istentől kaptuk, amit semmivel sem lehet csökkenteni vagy elpusztítani. Független a képességeinktől, az anyagi helyzetünktől, vagy a teljesítményünktől. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy a cselekedeteink vagy a jellemünk is tiszteletre méltó. Éppen ezért különbséget kell tenni a személy és a cselekedeti között.

Ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, nagyon fontos, hogy mindketten meglássák a másikban azt, ami értékes. Persze a kapcsolat elején, amíg mindketten nagyon törekednek arra, hogy a jobbik énjüket mutassák, ez könnyebben megy. Igazán nehézzé ez akkor kezd válni, amikor meglátják a másik gyenge pontjait, rossz szokásait, hibáit, bűneit. A mai társadalomban a teljesítmény nagy értékkel bír, nagyobb hangsúlyt fektetnek rá, mint a jellemre. Az együttélés szempontjából viszont sokkal fontosabb szerepe van az ember jellemének, mint a teljesítményének. Lehet, hogy kezdetben valaki teljesen elbűvöl azzal, hogy milyen tehetséges, de később kiderülhet róla, hogy mindent képes feláldozni a siker érdekében. Természetesen mindenkinek vannak jellemhibái és kevesen vannak, akik kimagasló teljesítményt tudnak felmutatni, éppen ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az ember értéke nem csak ettől a két tényezőtől függ.

A gyermekek két alapvető szükséglettel születnek: szükségük van szeretetre és arra, hogy érezzék azt, hogy értékesek és fontosak másoknak, hogy jó érzéseik legyenek saját magukkal kapcsolatban. Ez utóbbi a tisztelettel függ össze. Lehet, hogy meglepő, de ebben az apának fontosabb szerepe van, mint az anyának.

Tiszteletünket sokféle formában kifejezhetjük, például elismerő vagy dicsérő szavainkkal. De kifejezhetjük a viselkedésünkkel is: nem mindegy, hogy felnézünk valakire, vagy lenézünk valakit.

Könnyebb tisztelni a másikat akkor, amikor egyetértünk vele, igazán nehézzé akkor válik ez, amikor a másik olyasmit tesz, amivel nem értünk egyet. Pedig az egyik legfontosabb módja a tiszteletnek, hogy elismerjük, hogy a másiknak joga van arra, hogy:

1. Olyan döntést hozzon, amellyel nem értünk egyet.
2. Elkövessen olyan hibákat, amelyeket mi nem követnénk el.
3. Ragaszkodjon nézeteihez, amelyeket mi nem tudunk elfogadni.
4. A saját lelkiismerete szerint cselekedjen.

Ezek a szempontok minden kapcsolatban létfontosságúak, de talán a szülőknek a

legnehezebb, amikor gyermekük eléri a felnőttkort, és a saját útján kezd el járni.

Sokan bele se gondolnak abba, hogy milyen fontos szerepet játszik a tisztelet a szexualitásban. Isten úgy teremtett minket, hogy ezzel is azt fejezhetjük ki a másiknak, hogy milyen nagyra értékeljük. A tisz te let egyik leg na gyobb megnyilvánulása, amelyben férfi és nő egymást ré sze sít heti, amikor szexuálisan együtt vannak. Ez az egyik oka annak, amiért Isten a nemi életet kizárólag a házasságon belülre, az egy életre szólóan elkötelezett kapcsolatra korlátozta. A szexuális kapcsolatban mindazok a formák megjelennek, amelyekkel kifejezzük a másik iránti tiszteletünket: a szavak, a pillantások, az érintés, a másik számára való elérhetőség, illetve a másik szükségleteinek kielégítése. A mé dia manapság kö vet ke ze te sen kigúnyolja a házastársi hű sé get, pedig a megcsalt em ber ben min den haragnál, fájdalomnál és fél té keny ség nél erősebb az, hogy meggyalázták, megfosztották becsületétől és sze mé lyé nek je len tő sé gé től.

Miért is van szükség a tiszteletre?

Ha valaki felismeri a körülötte lévő emberekben azt, ami értékes, amiért tisztelheti őket, akkor a saját életét is gazdagabbnak, értékesebbnek fogja látni, hiszen sok értékes ember szerepel benne. Másrészt az ember csak akkor érezheti magát értékesnek, ha megkapja a tiszteletet másoktól. Ha megkapja, akkor úgy érzi, hogy bátran önmaga lehet, őszintén megmutathatja igazi énjét, és nem kell félnie attól, hogy a másik visszaél a helyzettel, megalázza őt, vagy méltatlanul bánik vele. Ha viszont nem kapja meg, akkor könnyen előfordulhat, hogy a másik fél az irányítása alá vonja őt, semmibe veszi, vagy megbántja, nem törődve a szükségleteivel és az érzéseivel.

A tisztelet hiánya legtöbbször abból fakad, hogy valaki csak a saját kívánságát vagy elképzeléseit tartja fontosnak vagy elfogadhatónak. Ennek a hozzáállásnak a hátterében az önzés vagy az uralkodás vágya áll, esetleg a rosszindulat. A másik tiszteletben tartása nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell értenünk vele, vagy hogy mindenképpen engednünk kell a másik akaratának, hanem azt jelenti, hogy az is fontos, amit a másik érez és gondol.

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Filippi 2,3-4)

Bevezető

A legkisebb fiú elnyerte a királylány kezét, utána hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, majd boldogan éltek, míg meg nem haltak...

Kislányként nagyon szerettem a királylányos meséket, esténként élvezettel hallgattam, ahogy a herceg megküzd a gyönyörűséges lányért, majd a végén azzal a megnyugtató tudattal feküdtem le, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ezek a mesék arról szóltak, hogy a főhősöknek csak addig kell szenvedniük, míg a herceg meg nem küzd a sárkánnyal. A valóságban viszont néha úgy tűnik, hogy a szépséges királylány valójában sárkány, a herceg pedig nem a királylányért, hanem önmaga megvalósításáért küzd.

Minden ember életét kapcsolatok szövik át, ott vannak a szüleink, nagyszüleink, barátaink, és persze az egyik legizgalmasabb kapcsolat a szerelmünkkel való kapcsolat. A mesék azt sugallják, hogy csak meg kell találnunk a nagy Őt, és onnan már minden megy, mint a karikacsapás. A valóságban viszont már a párunk megtalálása is sokkal bonyolultabb, és amikor végre megtalál minket a szerelem, a dolgok sem válnak olyan egyszerűvé.

Mindenféle esettel találkoztam már. Olyan lánnyal, aki két év után döbben rá, hogy a fiú, akiről azt gondolta, hogy udvarol neki, szimpla barátként tekintett rá. Olyan fiúval, aki ki van akadva a lányokra, mert a lányokkal nem lehet úgy kedvesnek lenni, hogy ne rögtön az esküvőt tervezgessék. Fiúkkal, akiknek egyszerre több barátnőjük van. Egyre többen döntenek a válás mellett. És egyre többen gondolják úgy: Mindegy kicsoda, csak jöjjön már! - így kompromisszumot kötnek, aminek a vége a biztos fájdalom.

Ezen az oldalon tehát sok olyan témát szeretnék körüljárni, amelyek az emberi kapcsolatokról, azok működéséről, áldásairól és az elkövethető hibákról szólnak.

- Honnan tudhatjuk, hogy kit válasszunk, vannak-e szempontok, amelyek segíthetnek a döntésben?

- Hogyan szakítsunk, ha kiderült, hogy nem ő a nagy ő?

- Tényleg a férfiak feladata a kezdeményezés, és a nők passzivitásra vannak ítélve?

- Mit kezdjünk a múltbeli sérüléseinkkel, amelyek megmérgezik a mostani kapcsolatainkat?

- Hogyan kezeljük a konfliktusainkat?

- Mit kezdjünk akkor, ha valamit elrontottunk?

Olyan alapelveket szeretnék átadni, amelyekről mind a saját életemben, mind mások életében is látom, hogy működnek.

Kapcsolatok

A legtöbb romantikus film ott ér véget, hogy a főhősök egymásra találnak, és a film azt sugallja, hogy innentől kezdve már minden rendben van. Néhány esetben megpróbálkoztak már a történet folytatásával is, de ezek még véletlenül sem arról szólnak, hogy csupa boldogság az életük.

Felvetődik a kérdés, hogy csak a mesékben élnek a párok boldogan életük végéig, vagy nekünk is lehet ebben részünk? Mitől lesz jó egy kapcsolat, mi az, amivel építeni lehet? Tom Marshall Kapcsolatok című könyve mélységében tárgyalja ezt a témát. Meglátása szerint a jól működő hosszú távú kapcsolatoknak négy fő építő eleme van. Ez nemcsak a házasságra igaz, hanem mindenféle emberi kapcsolatra. Ez a négy fő építő elem:

1. a szeretet,
2. a bizalom,
3. a tisztelet,
4. és egymás megértése.

Valószínűleg tudunk példákat arra, ahol valamelyik építőelem hiányzik, és érezzük is a hiányát. Tom Marshall szerint a tisztelet a legelhanyagoltabb, a szeretet a legtartósabb, a bizalom a legtörékenyebb, az egymás megismerése és megértése pedig a legtöbb időt igénylő építőelem.